Kun Nikolett

egyéni vállalkozó | cinematográfus

Személyes adatok

Tanulmányok

2014 - 2016

Színház és Film Intézet

mozgóképgyártó

2010 - 2013

Dunaújvárosi Főiskola

Televízió-műsorgyártó Szakasszisztens

Rólam

Már gyermekkorom óta nagy érdeklődést mutattam a média világa felé, épp ezért idővel, csak még biztosabb lettem abban, hogy ezen területen szeretném megtalálni önmagam. Szerencsés vagyok, hogy minden nap tanulhatok valamit, és számomra hasznos tapasztalatokat szerezhetek, hiszen úgy gondolom, hogy az a jó szakember, aki sosem elégedett saját magával és igyekszik jobbá válni, így kiszolgálva az egyre szélesebb rétegek igényeit. Az életem úgy hozta, hogy 2 évvel ezelőtt létrehozhattam egy saját magam által megálmodott világot, a NiKu FILM világát, ahol egyelőre még, “csak” esküvői videókat gyártok, szerkesztek, a párok egyéni stílusa mentén, de tervben vannak a későbbiekben más témájú projektek is. Jelenleg egyedül végzem mind az operatőri, mind a vágói munkát, viszont több évig voltam irodai munkatárs, ezért szívesen dolgozom akár csapatban is. Kreatív egyéniségnek tartom magam, imádok alkotni és a saját elképzeléseimet számtalan módon megvalósítani. Az önmegvalósításom során nagy lehetőség, hogy a párok akikkel együtt dolgozom, rám bízzák magukat és hagyják, hogy az én szememen keresztül láthassák viszont magukat, az általam készített filmekben. Szerencsésnek tartom magam, hogy a munkám a szenvedélyem és szeretnék továbbra is ezen a vonalon előrehaladni.

Egyéb

Tapasztalat

2018 -

NiKu FILM

Saját egyéni vállalkozás

videós vállalkozás
főként esküvői videók rögzítése és vágása

2016 - 2018

DDF Network

vágói részleg

2013 - 2016

Kultúrpart

Független On-line Kultúrális Magazin

videós részleg

2012

TV2 - Aktív

szakmai gyakorlat

2011 - 2013

Dunaújvárosi Főiskola

DUF TV

műsorgyártó szerkesztőség

Nyelvismeret

Angol

Kommunikációs szint

Eszközpark